"Tekerj a zöldbe!" - Indul a bakterház - 2023.10.03.

  1. október 3-án délután a csongrádi középiskolások közül a Diana Fegyvertechnikai Technikum kollégistái a Jókai utcai kollégiumban gyülekeztek, hogy a Csongrádi Egészségmegőrző és Természetvédő Egyesület szervezésében részt vegyenek a „Tekerj a zöldbe!” országos kerékpártúra keretében egy 22 Km hosszú túrán.

A kerékpártúra célja az volt, hogy az ország minden szegletéből érkező fiatalok megismerkedjenek Csongrád várossal és a környező természettel. Erre ez a napsütéses levélhullató őszi nap kiválóan alkalmas volt.

A kerékpártúra útvonala érdekesen indult, hisz a kollégiumtól 1 km-re található a tiszai Fa-híd, amin átkelni már egy igazi élmény. A Magyarországon egyedül álló, százéves pontonhíd deszkái ropognak az átkelők bringái alatt, még a Tisza szépen hömpölyög alatta. A Nagyrét terül el a folyó túloldalán, ami egyben árterület is. Erdők, tanyák, kukoricaföldek, kanálisok vannak, pont mint 100 évvel ezelőtt, mikor az „Indul az indul a bakterház” című történet játszódott.

Az egyik legkedveltebb magyar filmet nem az itteni bakterházban forgatták, hanem maga a történet származik erről a helyről. A bringás csapat kíváncsian várta, hogy elérje azt a kis falut, ahonnan a csépai lókupec származik.

Olyan rossz minőségű aszfalt úton haladt a 26 fős álló bringás, hogy a hullámvasút ahhoz képest sík terep. Mély gödrök, kátyúk nehezítették a haladást, így a Szolnok-Csongrád megye határnál közös beleegyezéssel módosította a kerékpártúra vezető az eredeti útvonalat. 

Csépára érkezve egy kék színűre festett ártézi kút lett a túra utolsó állomása, a bakterházig nem jutottunk el. A többnyire 14-18 éves fiatalokból álló csapat úgy döntött, hogy visszafordul. A csépai kanálisnál megálltunk és a túravezető néhány régi történetet mesélt a társaságnak.

A bringás csoportot autó kísérte, hogy szükség esetén segítséget nyújtson, de minden zökkenőmentes volt, így kerékpárszervízre nem volt szükség. A Fa-hídhoz érkezve a résztvevők apró ajándéktárgyakat kaptak a szervező egyesülettől. A csépai kerékpártúra naplementével szerencsésen zárult. A Kiskunfélegyházáról autóbusszal érkezők a 18.45 órás járatot elérték.

Köszönjük a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és az Aktív Magyarország támogatását, mely lehetővé tette, hogy a „Tekerj a zöldbe!”  országos kerékpártúra program által a középiskolás kollégisták bejárhatták Csongrád környékét és felidézhették a bakterház mulatságos történetét.

Oszd meg másokkal is!